Esztergom, Visegrád (2007. febr. 24)

Elhatároztuk a gyerekekkel, hogy elmegyünk egy kicsit kirándulni.

Felkerekedtünk reggel és busszal felutaztunk Pestre Dabasról. Mivel a Nyugatiból akartunk vonattal eljutni Esztergomba, ezért gyorsan átmetróztuk a város és felpattantunk a Desiro vonatra. Az utazás kényelmes volt, de a MÁV nem tudta meghazudtolni magát és 20 percet várakoztatták a szerelvényt valamelyik állomáson, hogy bevárja a szembe jövő vonatot.

Az állomásról némi gyaloglás után bejutottunk a belvárosba, ahol Dunapartot, a Mária Valéria hidat és a Bazilikát látogattuk meg. A mászkálás után busszal átmentünk Visegrádra, ahol némi keresgélés után rátaláltunk a Fellegvárba vivő útra. A gyerekeknek kényelmes tempóban kb. 30 perc alatt felmásztunk a várhoz, ahol mivel már elmúlt 4 óra, semmi sem volt nyitva. Némi vígaszt nyújtott, hogy így nem kellett fizetni egy fillért sem. A várlátogatás után busszal jutottunk el az Árpád hídhoz. Újabb metrózás és már a Népligetnél voltunk, ahonnan szipi-szupi busszal utaztunk Dabasra.

A kirándulás nagyon jól sikerült, a gyerekek elég jól viselték, hogy több mint 7 órát töltöttünk utazással, és én is jól éreztem magam, talán csak az viselt meg, hogy 3 gyerekkel kb. 700Ft-ba került Dabasról Pestre, Pestről Esztergomba, onnan Pestre, majd Dabasra eljutni, amihez képest egy kicsit soknak találom a Népliget - Nyugati, Árpád híd - Népliget távra az 1400 Ft-os BKV jegyárat.


Amilyen szép, olyan lassan megy és még késik is. Igaz csak a menetidő 25%-át.


Itt még nem volt unalmas


Madárinfluenza nézőben az esztergomi Dunaparton


Fekete vagyok, de szép, Jeruzsálem leányai; mint Kédár sátrai és Salamon szõnyegei. (Én. 1:5)


Szépség és elegancia


Szépség és elegancia 2.


A gyerekes szülők, nagyszülők előszeretettel járnak etetni a gyerekekkel a madarakat


Idegen ország földjén

Itt még közel a haza, nem fáj érte a szív

Bazilika


Medermélyítés a hajókikötőnél

Cipp


Cupp


Vár állott, s most ...

Macskalépcsőn a Bazilikához


Megpihent a csöppnyi csapat


Hogy aztán megpihent fenékkel koptassa a történelmi lépcsőket


Sose fogom megérteni a várak stratégiai jelentőségét, én biztos, hogy egyet sem foglaltam volna el. Talán valalmi alföldön lévőt...

Fenségesen


Kanibáls Ante portas


A királyi pár


Kiülök a szikla tetejére és onnan nézek szerteszét


Hát szeretek Dabason élni, de


itt van otthon a lelkem!


Ez az apró csapat feljutott oda, ahova még a töröknek sem sikerült


Visszatekintés


Útban hazafelé, luxusban, kényelemben.